Ha még egyszer elkések (megjelent: Origo, Postr, 2014. november 20.)

Aki korábban érkezik, szorong, aki pontos, az kényszeres, aki késik, nárcisztikus – így viccel a pszichológus.

Idejekorán

Tudták, hogy az idejekorán szó azt jelenti, hogy pontosan? Egyáltalán nem azt, hogy idő előtt érkezem, hanem hogy a megadott időre. Nem ez szokott baj lenni. Inkább az, ha valaki késik. Jóval fajsúlyosabb hibának számít a késés, mint a korai érkezés, a mai írás a krónikusan késő emberekről szól.

Milyen ember az ilyen?

Legtöbben valóban dühvel reagálunk a későkre, és kőkeményen elővesszük a hibájáért gondolván és mondván, hogy felsőbbrendűnek érzi magát nálunk, aki nem adja meg a tiszteletet nekünk, az időnknek, a munkánknak, stb., sőt, figyelmet akar magának szerezni azzal, hogy későn érkezik. Felvillan a kép, belép a csoportba a megkésett, máris őrá összpontosul a figyelem, amire – talán öntudatlanul – vágyott. Igen, létezik ez a típus is, aki fókuszba akar kerülni a késéssel még akkor is, ha ez számára nem tudatosul. Ugyanakkor a témában született igen kevés számú kutatás szerint létezik egy olyan késő típus is, aki rendszeresen késik szinte minden helyzetben. Hiába szúrják le, hogy ezt nem kellene, hiába marad le egy csomó dologról, aminek a hátrányait ő is érzékeli, hiába prédikálnak neki mások idejének tiszteletéről, és hiába próbál ellene tenni különböző (látszat)intézkedéseket, későn fog érkezni.

Egy pillanatra higgyük el, hogy nem tehet róla.

Meg vagyunk győződve, csak mentegetőzik. Azt mondja, rosszul érzékeli az időt. Ezzel egyetértve ismét dühösek leszünk, mégis hogy merészeli másképp érezni a mindenki számára egyformán pergőt. Hozzáteszi, már régóta, rendszeresen és minden honnét elkésik. Füstölgünk, hogy akkor már igazán megtanulhatta volna a pontosságot. Erre még ő panaszkodik, hogy neki bizony nagyon rossz érzés, hogy lemarad állásinterjúkról, zárás előtt pár perccel ér csak oda a postára (rossz esetben pár perccel utána, végül is mindegy, nem engedik már be), és még a gyerek anyák napi szavalását is lekéste. Kárörvendünk, hogy a gyalázat megtoroltatott, és visszaáll az igazságos világba vetett hitünk.

Itt áll előttünk a szenvedő (aki másnak is szenvedést okoz), de nem hiszünk neki.

Csak néhány pszichológiai írás tanúskodik arról, hogy pszichés tényezők is állhatnak a krónikus késés mögött. Kézenfekvőnek tűnik, hogy a késés valójában halogatás, kicsit még nem szeretnénk megtenni azt, amit meg kell, inkább késünk. A halogatás viszont már egy jóval kutatottabb pszichológiai téma, főleg az elmúlt években került a pszichológiai érdeklődés fókuszába, mint a szorongás és a depresszió egyik nem is oly távoli rokona, talán jelzője. Egy igen régi elmélet a kényszeresek jellemzőjének írta le a késést, amit a gyermekkori tisztálkodási szokások megtanulási nehézségével magyaráznak – a gyermek, aki nehezen tanulta meg a szobatisztaságot, felnőttkorban nehézségeket él át az önmenedzselés egyéb területein is. (Hát… nem is tudom… Hasznos Önnek az analitikus iskola, avagy a Terápia tévésorozat? Ha igen, akkor bizonyára nyitott az ilyen elméletekre.) Vannak olyan eredmények is, amelyek azt igazolják, hogy a késők tényleg helytelenebbül érzékelik az idő múlását, náluk jóval tovább tart egy óra, mint hatvan perc. Gyakran hozzák összefüggésbe a figyelemhiányos zavart (ADD) a késéssel, mely rendellenességet ma szintén élénken kutatják. És itt van egy bicskanyitogató magyarázat is: azért kések, mert nem akarok korán érkezni.

Még neki áll feljebb?

Van képe ilyeneket mondani, hogy a korán érkezés nem hatékony? Hogy úgysem lehet semmi értelmeset csinálni a várakozás néhány percében? És még azt is mondja, hogy nem bírja elviselni a várakozás kényelmetlenségét. Hogy olyan kínosan érzi magát egyedül várakozandó. És különben is, teszi hozzá a szemtelen krónikus késő, egy bulira sem akkor kell odaérni, ahány órára meghirdetik. Szóval ők azok, akik nem a pontosságot értékelik erényként, hanem a késést. A feje tetejére állt világ.

Tanácsok notórius későknek

Milyen tanáccsal lehet segíteni annak, aki mégiscsak szeretne pontosan érkezni a rendszeres késedelem helyett? Az interneten számos jó tanácsot lehet találni, melyek így összegezhetők:

1, Értékelje újra, hogy a rutinfeladatok (pl. odaérni A-ból B-be, fogmosás, lottóvétel) tényleg mennyi időt vesznek el.

2, Felfele kerekített számú (pl. 20, 30) percnyi időt adjon magának a dolgok elintézésére, ne pontos perceket (pl. 17 perc)

3, Állítson fel fontossági sorrendet az elvégzendők között meghúzva azt a határt, ami után már nem baj, ha nem csinálja meg. Az adott időre összezsúfolandó tevékenységek száma véges, húzza meg a vonalat.

4,  Gondolja át azt az értéket, ami alapján a várakozási időt rossznak tartja. Vagyis, ne csak a magatartás-változásra törekedjen, hanem a gondolatainak a módosítására is a késésről vagy a koraiságról.

5, Ehhez kapcsolódva gondolja el, miképp tehetné vonzóbbá az Ön számára azt, hogy korábban érkezik. Állítson fel listát azon hasznos tevékenységekről előre, amiket abban az esetben fog tenni, ha korán ér oda.

6, Legyen stratégiája a késés elkerülésére. Csakúgy, mint a fogyókúra esetén, hiába eszik egészségesen, önmagában még nem lesz elég a fogyáshoz.

Önismeret

A fentiekhez annyit teszek hozzá, hogy kiemelem az önismeret szerepét. Szerencsésnek tűnik önvizsgálatot végezni a késedelmeimmel kapcsolatban, így esélyt adok magamnak, hogy megértem késési szokásaimat. Talán ez a leghosszabb és a legkifizetődőbb út.