Depresszió, a lélek szürke gyilkosa

(Megjelent: Origo, Tudomány, 2015. 02. 22.)

Ki ne hallana nap-mint nap korunk egyre jobban elharapódzó „lelki pestiséről”, a depresszióról? Közismertsége ellenére azonban nagyon sok téves illetve helytelen vélekedés fűződik ehhez a kétségkívül tömegesnek tekinthető lelki népbetegséghez. Mi a különbség a szomorúság és a depresszió között? Bíró László klinikai szakpszichológus, a téma elismert szakértője segít e fontos kérdést megérteni.

Hangulati krízis és klinikai zavar

Gyakran hallani, hogy olyan depis vagyok. Vagy, hogy kikészít ez a depresszió. Vagy, miért vagy ilyen depressziós? Már a szóhasználat is szörnyű, hát még a tartalom, ami azt sugallja, komoly pszichiátriai rendellenességgel küzdök, súlyos hangulatzavarom van. Összekeveredik a szomorúság a pszichiátriai diagnózissal, az átmeneti levertség egy tartós állapottal. Már a kérdéssel is ráijesztek a beszélgető partneremre, aki kénytelen lesz magyarázkodni, hogy épp csak nem érzi jól magát, nincs neki semmi komolyabb baja. Később maga is elgondolkodik, talán a kérdező jobban látja őt kívülről, mint ő saját magát érzékeli belülről, talán tényleg van valami baja, még az is lehet, hogy depressziós.

Egy évtized múlva a depresszió lesz a legelterjedtebb globális egészségügyi probléma

(Forrás: Thinkstock)

Hát nem. Hagyjuk abba saját magunk és embertársaink ijesztgetését, és a „tudom, mert úgy érzem” vagy a „biztos, mert látom” gondolkodást félretéve hagyatkozzunk a tudományra. Mindenkinek vannak rosszabb napjai, akár többször is egy héten, érhetik rossz hírek, nehezedhet rá a stressz akár folyamatos jelleggel, sőt, komolyabb veszteségek is érhetik, de  attól még nem lesz depressziós. A negatív hangulat, a rosszkedv, a szomorúság valóban megjelenik a depresszió, mint klinikai zavar tünetei között, de ez még nem ok arra, hogy azonnal katasztrofizáljunk. Ez alapján az összes pékséget lángosozónak is hívhatnánk, hiszen a tészta az tészta.

A depresszió diagnosztizálása szakmai feladat

(Forrás: AFP/Jonathan Leibson)

Már most elárulok egy szakmai titkot, miszerint a pszichoterápia egyik fontos célkitűzése és hozadéka az lehet, hogy megtanítja a klienst különbségeket észlelni az érzései között, egyáltalán árnyaltabban gondolkodni saját maga és a világ folyamatai kapcsán. Az összemosás, a határok eltűnése, a felcserélés nagyon nem szerencsés: a szomorúság nem depresszió.

Egy évtized múlva ez lesz a Föld vezető egészségügyi problémája

Mégis miért riogathatunk? Sajnálatos, hogy a depresszió nevű pszichiátriai zavarnak igen kedvezőtlenek a mutatói az emberiségre nézve. Nem telik el sok idő (2020-2030 közöttre teszik a kutatások), és ez lesz bolygónk vezető egészségügyi problémája. Mintha csak azt éreznénk, itt valami baljós árny közeleg, és a statisztikák mindezt alátámasztják. Ráadásul a kezeletlen depresszió nem is szerepel a kimutatásokban – erre később visszatérünk – elhúzódó és további komoly terheket róva az egyénre, családjára, munkahelyére, az egészségügyi ellátó rendszerekre. Tehát ez egy valóban jelentős társadalom-egészségügyi jelenség.

Két hét a vízválasztó

Akkor mi különbözteti meg a negatív hangulatokat a depressziótól? Az idő. A pszichiátriai gyakorlatban a két hét a vízválasztó, tehát a depresszív tünetekből legalább ötnek minimum két hétig folyamatosan, minden nap fent kell állnia. A tünetek közül valóban vezető szerepet játszik az alacsony fekvésű hangulat, és az öröm vagy érdeklődés érzésének az eltűnése.

A tünetek egyik fontos jellemzője, az érzelmi kiüresedés, elsivárosodás

(Forrás: Thinkstock)

A két vezető tünet teljes mértékben megegyezik a gyászolók által gyakorta tapasztalt érzésekkel. A gyász mégsem depresszió, ezt is szögezzük le. Van egy nagyon fontos különbség, aminek ha utánajárunk, a két jelenség elválik egymástól. A mai pszichológiai gondolkodás jelentős mértékben tovább lépett az elsősorban Sigmund Freud munkásságával jelzett (pszicho)analitikus iskolán, ugyanakkor a gyász és a depresszió megkülönböztetésekor mind a mai napig használunk a klinikai gyakorlatban egy fontos, Freudnak tulajdonított mondatot.

Sigmund Freud portréja. A modern klinikai pszichológia több területen túllépett az analitikus tan kizárólagosságán

(Forrás: wikimedia.org)

Ez nagyjából úgy hangzik, hogy a gyászban a világ üresedik ki, a depresszióban az én. Gyászolók esetében megfigyelhető, hogy valóban kevésbé éreznek örömöt, leköti az érdeklődésüket az elhunyttal való aktívabb gondolati foglalkozás, de mégsem jelennek meg náluk (hosszabb távon) önbecsmérlő, önbántó gondolatok. A pesszimista, önkritikus gondolkodás, az önbecsülés elvesztése, a beszűkültség a depresszió sajátja, és itt kanyarodunk vissza a kiinduláshoz, miért nem elegendő a szomorúság a depresszióhoz.

Átépülő érzékelés, leépülő viselkedés

Ez ugyanis nem csak egy rövidtávú, negatív érzés. A depresszió nem csak érzelmi, hanem olyan gondolkodásbeli (kognitív) zavar, ami áthatja a világ érzékelését. Nem úgy dolgozom fel az információkat, mint korábban. Változás áll be abban, ahogy megtapasztalom a világot, másokat, a kapcsolataimat és saját magamat. Nem fognak érdekelni, nem mozdulok rá az új ingerekre, sőt, a régi tudásom is mintha eltűnne, nem érdekel, hogy korábban mennyi mindent tudtam a világról.

A depressziósokat többek között súlyos önértékelési zavarok jellemzik

(Forrás: Thinkstock)

Még az időérzékelésem is csökken vagy megszűnik, múlt-jelen-jövő balra el! Igazából nincs is energiám ezekről még gondolkodni sem, a nap jelentős részében fáradtnak, gyengének érzem magam. Egy szomorú ember ad az öltözetére, a tisztaságára, de egy depresszióban szenvedőt mindez már nem foglalkoztatja. Olyan mértékű döntésképtelenség áll be nála, hogy a lehető legkisebb döntéseket is halogatja vagy elszabotálja. Kimenjek-e a konyhába? Egy teáért vagy kávéért? Kit érdekel!

Nem csak lelki tünetek jelzik

Jöjjenek a további tünetek, amelyek szintén fontosak a depressziónál, de a szomorúságnál nem jelentkeznek. Az érzelmi és gondolkodásbeli zavar mellett megjelennek a fizikai, a biológiai és a viselkedéses zavar tünetei is. Megváltozik az alvás ritmusa,  a depressziós ember nagyon korán ébred, már nap, mint nap. Lelassul, mintha valami és valaki gátolná a mozgását. És lefogy, mert még az étel sem érdekli. Vagy hiába eszik – bár egyre kevesebbet –, elveszíti korábbi testsúlya legalább öt százalékát egy hónap alatt, gyakran ennél jóval többet. A szexszel kapcsolatos érdeklődés szintén meredeken zuhan.

Az akut depresszióban szenvedőket gyakran foglalkoztatja a halál, és az öngyilkosság gondolata

(Forrás: Photononstop/Eric Audras)

A fentiek a depresszió inkább testi, fizikai tünetei, ezek elég könnyen megfigyelhetők. Azonban itt megjegyzendő, hogy a testi tünetek csalókák. Ugyanis a fogyás helyett egy komoly mértékű hízás is depresszív tünet lehet. A lelassultság helyett egy beálló kapkodás, hirtelenség, a mozdulatok csapkodó jellege (agitáció) is jelezheti a hangulatzavart. És az elhúzódó, a korábbi egészséges alvásmennyiség fokozott növekedése is a depresszió egy másik, ritkább arcát jelzi. Továbbra is figyeljünk arra, hogy mindennek legalább két hétig folyamatosan, minden nap jelentkeznie kell a depresszió diagnózisának felállításához. (A fogyásnál inkább egy hónapot veszünk figyelembe.)

Jó baráttá kezd válni a halál

A depresszív tünetek között utoljára, de hangsúlyozottan nem utolsó sorban kell megemlíteni a halállal kapcsolatos gondolatokat. A depressziós személy gondolatai közé beférkőznek az elmúlás felvillanó képzetei, talán először még csak általánosságban, vagy másokkal kapcsolatban. De ezek átmehetnek az öngyilkossággal való kacérkodásba is. Ennek szintén vannak fokozatai, ami a gondolatokon, majd tervezgetésen át, az előkészületeken keresztül a megvalósításig terjedhet. Hol vagyunk már a szomorúságtól…? A szomorú emberek nem fordulnak maguk ellen, bánatuk nem csap át önagresszióba. Nagyon fontos téma, nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az öngyilkosságok zömét (körülbelül 70 százalékát) depressziós, méghozzá súlyos depressziós állapotban követik el. Főleg azok, akik nem kapnak segítséget, és főleg azok, akiknél a depresszió álcázott, más néven maszkolt.

A depresszió felismerésének kis ábécéje

Érdemes pontosabban odafigyelni környezetünkre, mert az alábbi jelek ténylegesen depresszióra utalhatnak. Ismétlem: fontos, hogy a jelek változásra utaljanak a negatív irányban, és legalább két hétig folyamatosan fennálljanak.

• korábban örömöt jelentő tevékenységekkel való leállás. Nem okoznak már örömöt. Hatalmas változás ez, hiszen aki eddig szeretett focizni, az most miért nem megy el a haverokkal péntek délután. Tök jó idő van, a feleségem is elengedett, nincs más dolgom, akkor miért nem?
• elzárkózás a külvilágtól. Változás áll be a társaságba járási szokásokban, azt lehet érzékelni, hogy a depressziós arra törekszik, ne kelljen mások társaságát „elviselni”.
• rágódás, kérődzés. Folyamatos visszakanyarodás ugyanahhoz a problémához, valahogy „nem pörgök le arról”. Mintha csak megállt volna a világ egy adott helyzetben, és nincsenek új hatások, amelyek beindítanák a mozgást. A gondolatok ismétlődnek egyre mindenféle megoldás nélkül, vagy azok állandó elvetésével.
• önhibáztatás, önbecsmérlés. Végül mindenből a depressziós személy jön ki vesztesen, értéktelennek vagy feleslegesnek tartja magát („nulla vagyok”).

Depresszió állhat az öngyilkosságok nagy része mögött? A tudomány állása szerint 70 százelékban igen

(Forrás: Thinkstock)

• reménytelenség, kilátástalanság, valamint csapdába esettség érzése. Jelenlegi tudásunk szerint ez a depresszió legsúlyosabb következménye és fázisa, az öngyilkossági szándék legfontosabb előrejelzője. Ha valaki annyira cudarnak érzi a helyzetét, hogy semmi reményt nem lát a jövőbeni dolgok változására, nagyon figyeljünk oda. A legfontosabb depresszió kérdőívben (Beck) is fokozott hangsúlyt fektetünk erre a kérdéskörre.
• fizikai jelzések (főleg: étvágy, alvás, szex). Ugyan számos más dologra is utalhatnak, mégis érdemes vizsgálni a változások mögötti okokat. Lehet, hogy a stresszre reagál így valaki, sőt, még az is lehet, hogy fogyókúrázik, de a depresszióval előbb-utóbb magával jár a testi funkciók megváltozása is.
• megváltozott viselkedés. Ilyenek lehetnek a pl. az alkohol vagy a drog használata, vagy akár a fentebb említett ingerlékenység, dühösség korábban nem tapasztalt intenzitású gyakori megnyilvánulásai.

Az erős szomorúság még nem egyenlő a depresszióval

(Forrás: flickr/matt)

• halogatunk, halogatunk. A dolgok valahogy késedelmet szenvednek, mert csak nem csinálom meg valami miatt. Inkább elodázom a feladatokat vagy a döntések meghozását, csinálják mások, csak nekem ne kelljen.
• kell, kellene állítások. A nyelvhasználat szintjén is felismerhető a depresszív tünetképződés, hiszen az „így kellene”, „úgy kellene” mondatokban az fogalmazódik meg, hogy mennyi teher van a vállamon, hogyan is lehetne jobb a teljesítményem, ami persze sosem jó vagy elég.
• nehezen beinduló napok. Tipikus depresszív tünet a „rossz” reggel vagy délelőtt, ami az idő előrehaladtával elviselhetőbbé válik, délután vagy este már jobban érzi magát a depressziótól szenvedő személy.

 „Férfias” sajátosság: Az álarcba bújt depresszió

Azért fontos a jelzések pontos értelmezése, mert a depresszió maszkolódhat. Azaz, valami olyan – elsősorban viselkedéses – álca mögé bújhat, ami ellehetetleníti a felismerését még az egyén számára is. A káros alkohol- vagy droghasználat mögött gyakorta talál a pszichológus depressziót. De a rendszeressé váló dühkitörések is jelezhetik, hogy hangulatzavar telepedett  az illetőre, csak nem akar ezzel szembesülni,  hanem inkább (majdnem) mindenért rákiabál a külvilágra. És persze, van aki (pontosan) tudja, hogy depressziós, de érdeklődésre csak annyit mond, hogy stresszes az élete. Nagyon sokan vagyunk így, hiszen beismerni, hogy pszichés rendellenességgel küszködök ebben a fene nagy egészséges és mosolygó, versenyalapú társadalomban, nos, ez olyan, mintha a halotti bizonyítványomat írnám alá.

Elsősorban a férfiakra jellemző a depresszió álcázása, mivel azt a hagyományos férfiszerep kudarcaként élik meg

(Forrás: Photononstop/Eric Audras)

Ezek az emberek elképesztően kreatív okokat fognak éveken át mantrázni, mitől érzik magukat folytonosan nyomottnak, mitől kialvatlanok, és miért olyan alacsony az önértékelésük. Sajnos az is gyakori a klinikai tapasztalatban, hogy egy másik pszichiátriai rendellenesség fedi el a depressziót akár évtizedeken keresztül. Az álcázott depresszió leggyakrabban a férfiak sajátja. A szégyenérzés és a felelősség totális vállalásának ki nem mondott kényszere szinte lehetetlenné teszi a férfiak számára a depresszió meglétének elismerését. Különös veszélyben vannak a válás utáni, munkanélküli férfiak. Így van ez akkor is, ha a statisztikák szerint a nők kétszer annyian betegedhetnek meg depresszióban, mint a férfiak. Szomorú viszont bárki lehet ugyanolyan arányban…

Van remény, hiszen kezelhető, és meghaladható

Nagyon sok klinikai tapasztalat halmozódott fel a depresszió kapcsán. Azt szeretnénk ezzel mondani, hogy a depresszió kezelhető, kézben tartható, meghaladható. Mítosz, hogy kizárólag gyógyszeres terápiával. Sőt. Jelenleg senki sem gondolja komolyan szakmai körökben, hogy megfelelő pszichoterápia nélkül a gyógyszeres kezelés nyomtalanul eltünteti a hangulatzavart, megszünteti az okokat, és a pirula talán még le is éli a páciens helyett az életét. A tünetek kézben tartására, egyfajta mankóként a gyógyszeres terápia fontos, de a pszichés vetület megértésére, elfogadására és meghaladására a pszichoterápia a legalkalmasabb. Bölcs ember az, aki a gyógyszeres és a pszichoterápiás megközelítést kombinálva javasolja szükség esetén.

Van remény, hiszen a depresszió kezelhető, és meghaladható

(Forrás: Thinkstock)

A pszichológiai iskolák közül a kognitív-viselkedéses irányzatot tartják a leghatékonyabbnak a hangulatzavarok esetében, bár ha ezt a mondatot meglátja például egy analitikus, azonnal hoz egy ennek ellentmondó kutatási eredményt. Mégis, az bátran kijelenthető, hogy a tünetek csökkentésében, tehát az egészségügyi állapot leggyorsabb befolyásolásában a kognitív-viselkedéses iskola mutatja fel a legtöbb, bizonyíték alapú hatékonysági vizsgálatot. Kétségtelen, hogy több pszichológiai iskola is megalkotta a saját depresszió elméletét, de az okok és a háttértényezők (genetikai, biológiai, szocializációs, pszichés, egzisztenciális tényezők, stb.) felsorolása már egy másik írás témája lehetne. (Annyi mégis csak kikívánkozik belőlem, hogy pl. az evolúciós pszichológia szerint a depresszió azért sem tűnt el fajunkból, mert bizony vannak pozitív oldalai is…) Vagy éppen egy megfelelően képzett szakemberrel végzett pszichoterápia ezekre is rávilágíthat. Eljött az idő arra, hogy sorsunk irányítását immár saját kézbe vegyük.