Volándüh (megjelent: Origo, Postr, 2014. november 10.)

Fut, robog a kicsi kocsi, rajta ül a Haragosi…

A SZUPEREGO a dühös sofőrök nyomába ered. Ha mögöttünk villog, tapad, vagy dühöng, ne őt kezeljük, hanem a helyzetet. Vagy magunkat.

Az egész napot el tudja rontani a reggeli találkozás egy dühöngő sofőrrel.

A rendszerváltás környékén a „mazsola” szót lehetett hallani az ablak letekerésekor inkább fellengzős, nagypofájú stílusban, ma a legenyhébb kifejezés a „köcsög”, lila fejű, üvöltő tónusban. Biztosan több az autó meg a tilalom, persze, persze, szűkek a városi és az autópálya sávok (ha-ha!), és a főnököm is szemetebb, mint 25 éve (ha-ha-ha!), mégis mitől ilyen dühösek a volán mögött ülők egy olyan kisebbsége, akik a balesetek többségét okozzák? És tényleg, mit csináljak, ha egy ilyen bunkó mögöttem villog, letol a sávból, a piros lámpánál feltépi az ajtót és meg akar ütni?

Az elmúlt húsz évben a pszichológiai kutatások megszaporodtak az ún. veszélyes vezetés (risky driving) témában.

Az alapfelvetés szerint a vezetés alatti egyik leggyakoribb érzésünk a düh vagy harag.  Más érzelmek is (pl. öröm, frusztráció, szorongás) keletkezhetnek vezetés közben, ugyanakkor a dühös vezetők nagy valószínűséggel ön- és közveszélyes vezetési stílust alkalmaznak inkább előbb, mint utóbb. A volándühnek, esetleg sztrádaharagnak (road rage) nevezett érzés a legbiztosabb előrejelzője annak, hogy a sofőr átlépi a sebességkorlátokat, koncentrációja gyengül, lassabban ítéli meg a veszélyes helyzeteket, és baleseti szituációkba fog keveredni. Innentől kezdve nevezzük őt baromnak.

Ki az a barom a volán mögött?

A kutatók a volándühöt azzal is magyarázzák, hogy a vezetőnek alapjáratban milyen a személyisége. Nincs nagy meglepetés: akikre a düh egyéb helyzetekben is jellemző, azaz személyiségvonásuk a dühösség, azok nagyobb valószínűséggel fognak dühöt átélni a vezetési szituációk többségében. Jó tudni, hogy ezekre az emberekre nem csak a harag jellemző, hanem az agresszió (a kettő tehát nem ugyanaz!), az élménykeresés, a kockázatvállalás magasabb foka, a hirtelen felindulásból való cselekvés és a társas felelőtlenség. Nem személyiségvonás, mégis állandó jellemző a nem. A kutatások a férfiaknak tulajdonítják a veszélyesebb vezetési stílust megállapítva, hogy ők hajlamosabbak túlértékelni vezetési képességeiket. A vezetési tapasztalat sem feltétlenül jelzi a vezetési veszélyességet, mert a kezdő vezetők tényleg gyengébbek vezetési helyzetek megítélésében, mégis a tapasztalt vezetők – akik ugyan helyesebben mérik fel a lehetséges veszélyeket – a férfiakhoz hasonlóan hajlamosak túlértékelni rutinjukat. A fiatal férfiak (25 éves kor alatt) a biztosítótársaságoknál kifejezetten hátrányban részesülnek, nem véletlenül, hiszen az ő esetükben különösen jelentős egy újabb, többé-kevésbé állandónak vett tényező, a vezetési hajlam. A magas hajlandóságú vezető szeret vezetni, fontos az életében a vezetés, mert általa nyereségre tehet szert: felvághat a csajok előtt, villanthat a haveroknál, vagy akár a flow állapotot is megcélozza az autóba üléssel. Na, ők azok, akik nagy valószínűséggel veszélyes helyzetek garmadájába keverednek az utakon.

Miért csinálja ezt a barom?

Nem csak az állandónak tekinthető személyiségvonások, hanem az adott vezetési helyzetből fakadó jellegzetességek is meghatározzák a megkergült sofőr reakcióit. A legfontosabb ingerlő helyzetek a csúcsforgalom, mások lassabb vezetése, a hirtelen fékezés, vagy egy hirtelen akadály vészreakció jellegű kikerülése. A dühös sofőrt ezek mind a céljának elérésében akadályozzák. A totyogásommal akadály vagyok neki. A vezető státuszszimbóluma is szerepet kaphat, azaz milyen kocsit vezet az illető. Mint eddig, statisztikai megállapításokról beszélünk itt is, hiszen a való életben nem csak terepjárósokat látni füstölgő gumikkal indulni, hanem a jó öreg Swiftesek is néha ezerrel kacskaringóznak.

Mit csináljak ezzel a barommal?

Nem tudom elküldeni dühkezelő programra, ami az alapproblémát orvosolná. Mire az egyébként kitűnő ötlet beugrik, addigra bevágott elém, elküldött anyámba, tán a mentőt hozta rám és családtagjaimra. Ha én is dühössé válok, azaz felveszem vele a kesztyűt, borítékolható a szájkarate, a májgeri, és valóban rossz lesz a napom. Közös emberi tapasztalat, hogy az agresszió kezelése agresszióval tovább rontja a helyzetet. Mindenkire érvényes tanáccsal nehéz szolgálni, mégis fontosnak tűnhet annak a tudatosítása, kimondása, hogy a düh, a harag nem belőlem, hanem a baromból árad, és megkülönböztetem magam tőle. Ha tetszik, nyugodtabb vagyok nála, ami nem kevés. A tudatosítással elérhetem, hogy én ne kerüljek bele a harag, majd az agresszió spiráljába. Ezzel egy időben, amíg csak tehetem, azonnal lépjek ki ebből a helyzetből (kilépést a pszichológusok ritkán ajánlanak, de ez speciel pont egy ilyen helyzet!), azaz rögtön biztosítsam a szabad elmenetelt a kötözni való szerencsétlennek. Azért mégis írok egy mottófélét csak bölcseknek házias jelleggel: „Sosem lehet tudni, ki ül a volán mögött, honnan jön, és mindig lesznek barmok, akik tesznek rád és a szabályokra.”

Mi van, ha én vagyok ez a barom?

Ha rájövök, hogy állandóan dühösködöm (már) a kocsiban (is), vagy ha a környezetemet is zavarja már, hogy ezerrel zúzok, ráadásul a yard is többször lefényképezett, s a bírságot inkább mozira költeném? A fentebb említett dühkezelő programok gyakorta alkalmazzák a figyelem elterelés technikáját. Bizonyára kevés az idő és sok az akadály az úton, de abban fejlődhetek, hogy nem ezt a két tényezőt („… nem érek oda a tetűk miatt…”) mantrázom a volánnál, hiszen az utazás számos egyéb dologra is lehetőséget ad. Szóba jön még az átkeretezés is: nem sietésnek vagy akadályversenynek fogom fel a vezetést, hanem valami teljesen másnak, például lehetőségnek, hogy………, és itt mindenki használja a fantázia szabadságát. A több alkalmas dühkezelő (anger management) programok pedig már Magyarországon is elérhetőek és felettébb ajánlatosak nekem, a baromnak. A tudatos jelenlétnek nevezett, buddhista eredetű pszichológiai gyakorlat (mindfulness) pedig nagy és hosszú távú lehetőség azoknak, akik nem akarnak a haragtól az agresszió irányába elmozdulni, és inkább a haragjukat, mintsem a bőrüket hagynák ott az úton.

Ha kiborul az a kocsi, leröpül a Haragosi…

Bíró László